in

Keresztény könnyűzene, orgona és improvizáció

Ingyenes karácsonyi koncert a Bazilikában

Keresztény könnyűzene, orgona és improvizáció
Keresztény könnyűzene, orgona és improvizáció

Egy különleges könnyűzenei eseménynek ad otthont december 21-én, este 8 órától Budapest egyik ikonikus épülete, a Szent István Bazilika.

Aki részt vett a tavalyi évben a Papp László Arénában a pápalátogatás alkalmából rendezett Forráspont nevű rendezvényen, már ismerheti az azonos névre keresztelt keresztény könnyűzenén alapuló zenekar hangzásvilágát.

A minden év szeptemberében megrendezésre kerülő, széles közönség érdeklődése által övezett programon kívül a Forráspont Band az idei évtől viszont hagyományt kíván teremteni egy karácsonyi dicsőítő koncert megvalósításával.

Az est egyik zenei meglepetése, hogy a bazilika orgonája is a popzenekar része lesz.

A Forráspont rendezvényen sok más programelem mellett hangsúlyos szerepet játszott a zene. Örömmel tapasztaltam, hogy az emberek nagy szeretettel fogadták a zenekart, ami ösztönöz bennünket a folytatásra. A Bazilika csodálatos atmoszférájában egy olyan meghitt, a szívekbe melegséget hozó koncertet szeretnénk létrehozni, amely reményeink szerint maradandó élményt nyújt majd minden jelenlévőnek, és a zene közvetítésével ez után a nehéz, embert próbáló év után feltölthetjük lelkünket békével és szeretettel a közelgő ünnepi időszakra

– avatott be Vizy Márton, zenekarvezető, aki zeneszerzői, dalszerzői, valamint produceri tevékenységének elismeréseként 2020-ban átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet.

A rendhagyó koncertről azt is elárulta, hogy a zenekar a korábban már előadott dalokon túl számos újdonsággal is készül. A közönség többek között egyszeri és megismételhetetlen, teljes mértékben improvizációra épülő zenei kuriózumot is hallhat, amely során a művészek a pillanatnyi hangulatra reagálva formálják az amúgy sokak által ismert és énekelt dalokat.

A könnyűzene és az orgonajáték összefonódása igazán izgalmas, újszerű zenei hangzást eredményez, ami a kísérletezésekkor bennünket teljesen magával ragadott és bízunk benne, hogy ezt a lelkesedést, odaadást a közönségünknek is át tudjuk adni december 21-én a Bazilika falai között, ahova meghívtuk a média világából ismert Földi Kovács Andreát is, hogy a dalok között beszéljen mély Istenkapcsolatáról

– mondta Vizy Márton.

A Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően a rendezvény ingyenes, a szervezők most korosztálytól függetlenül szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne részese lenni ennek a lélekmelengető közösségi eseménynek.

Keresztény könnyűzene, orgona és improvizáció

Lista készítése a karácsonyi bevásárláshoz

Lista készítése a karácsonyi bevásárláshoz

Forraltboros Az Év Szaloncukra

Forraltboros Az Év Szaloncukra