Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2021” díj nyerteseit

Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2021” díj nyerteseit
Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2021” díj nyerteseit

Idén újra megrendezték civil kezdeményezésként Az Év Szaloncukra versenyt.

A megmérettetésre igyekeztek az összes hazai gyártót meghívni. A gyártók szabadon dönthettek az ingyenes versenyen való részvételről, illetve, hogy nevezés esetén hányféle szaloncukrot indítanak el a versenyben.

A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget. Az Év Szaloncukra mellett a kézművesek külön is megmérkőztek, de idén is kiemelt kategória volt a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriája, valamint az alacsonyabb árú (599Ft/100g alatti) kategória.

Mivel a múlt évben láthatóan voltak sláger ízek, így idén a legkedveltebb ízek legjobbjait is megkeresték. Idén is kiválasztották a legjobb új ízt, de ezekben a kategóriákban csak egy győztest hirdettek.

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, továbbá a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Pár érdekes szám a versenyről:

  • Az Év Szaloncukra verseny győzteseit 152 szaloncukor közül választották ki.
  • A verseny 9 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 150 kóstoló segített.
  • A kóstolásokra több, mint 5000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 15 győztest.

Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gödöllői Sulyán Cukrászda Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor verziója végzett, amit az Eucharisztikus Kongresszus Süteményének választott süti ihletett.

A második helyen a kiskunlacházi Demeter Chocolate jamaicai feketekókuszos szaloncukra fehér csokoládéban, ami ezzel a címmel együtt három díjat is besöpört idén, míg a harmadik helyen címvédőként idén is a maklári Stühmer pisztácia krémes szaloncukra végzett.

Az Év Szaloncukra kézműves kategóriájában a gödöllői Sulyán Cukrászda fehércsokoládéba mártott roppanó kekszes fehér csokoládés trüffel szaloncukra lett az első, a második az idén 3 díjat besöprő Jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval végzett a Demeter Chocolate-től, a harmadik helyen pedig a gyulai Kézműves Cukrászda sós-karamella szaloncukra végzett.

Az Év Cukormentes Szaloncukra első helyezettje a maklári Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé édesítőszerekkel, szaloncukra lett, ami édesítőszert sem tartalmaz, a második helyezett a Lissé Kft. Aranygaluska ízű szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Stühmer narancsos szaloncukra édesítőszerekkel lett.

Az alacsonyabb árú (599Ft/100g alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukra, második helyre a LIDL hozzáadott cukor nélküli fehércsokis eper és sárgabarack ízű szaloncukra került, a harmadik a Nestlé Boci meggyes zselés szaloncukra lett.

A legjobb marcipános szaloncukor az orosházai Hóvirág Fagylaltbár vörösboros-aszalt szilvás marcipános szaloncukra, a legjobb karamellás szaloncukor a keszthelyi Sütibbolt ropogós ostyás sós-karamellje lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Stühmer piemontei mogyorós szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a Demeter Chocolate idén háromszoros díjnyertes jamaicai feketekókuszos szaloncukra, míg a zselés szaloncukrok közül címvédőként a múlt évi nyert a Choco Garden meggyes zselés szaloncukra lett a győztes, akik évek óta magukénak tudhatják a legjobb zselés szaloncukor címét és ebben a versenyben is ismét az élen végeztek.

Az idén először megjelenő új ízek közül a Boci meggyes zselés szaloncukra lett a győztes.

A hivatalos honlap: www.azevszaloncukra.hu

A díjazottak:

Az Év Szaloncukra győztesei:

1. Sulyán Cukrászda – Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor verziója
2. Demeter Chocolate – jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval
3. Stühmer – pisztácia krémes szaloncukor

Az Év Kézműves szaloncukrai:

  1. Sulyán Cukrászda – Roppanó kekszes fehércsokoládés trüffel szaloncukor fehércsokoládéban
  2. Demeter Chocolate – jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval
  3. Kézműves Cukrászda (Gyula) – sós-karamellás szaloncukor

Az Év Cukormentes (hozzáadott cukrot nem tartalmazó) szaloncukrai:

  1. Stühmer – mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor édesítőszerekkel
  2. Lissé – Aranygaluskás szaloncukor hozzáadott cukor nélkül
  3. Stühmer – narancsos szaloncukor édesítőszerekkel

Az Év szaloncukra 599 Ft/100g alatti árkategóriában:

  1. Tesco – banános-ropogós és málnás-robbanócukros szaloncukor
  2. LIDL – fehércsoki eperrel és barackkal hozzáadott cukor nélküli szaloncukor
  3. Boci – meggyes zselés szaloncukor

A legjobb zselés szaloncukor: Chocco Garden – meggyes zselés szaloncukor
A legjobb marcipános szaloncukor: Hóvirág Fagylaltbár – vörösboros-aszalt szilvás szaloncukor
A legjobb mogyorós szaloncukor:
Stühmer – piemontei mogyorós szaloncukor
A legjobb karamellás szaloncukor:
Keszthelyi Sütibolt – roppanó ostyás sós-karamellás szaloncukor
A legjobb kókuszos szaloncukor: Demeter Chocolate – jamaicai feketekókuszos szaloncukor fehér csokoládéval
Az Év Új Íze: Boci – meggyes zselés szaloncukor

Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2021” díj nyerteseit

Létezik-e még a karácsonyi csoda?

Létezik-e még a karácsonyi csoda?

Az ünnepek közeledtével toplista készült arról, hogy melyek a legnépszerűbb fiús, lányos és kreatív játékok a szülők szerint.

Közeledik a karácsony, ezek a legnépszerűbb játékok